Részletek az új könyvből:

/Fejezet címe: A FEKETE ÖZVEGY/

„Ismerve Lara előéletét, nem tartottam sokra a lányt. Abban is biztos voltam, akárcsak ő, hogyha feljön, ott bizony nem beszélgetés lesz, hanem kőkemény pornó. A kérdés már csak az volt, hogy lesz-e elég bátorsága ahhoz, hogy valóban eljöjjön, vagy valami gagyi indokkal lemondja az utolsó pillanatban. Nem nagyon izgatott, hogy mi lesz a végkimenetel, hisz nem akartam tőle semmi komolyat.

Másnap délelőtt tanultam. Megebédeltem, majd bementem a szobába. Lehúztam a redőnyöket, ezzel besötétítve teljesen, és a szomszédból lopott mozicsatornán egymás után bambultam a filmeket. Néha ránéztem a telefonomra, vajon kaptam-e már „lemondó SMS-t”, de nem jött semmi.

Öt óra előtt tíz perccel aztán a kaputelefon szólalt meg. Megijedtem. A rohadt életbe, ez tényleg eljött! Addigra tényleg semmi kedvem nem volt hozzá, szinte még reméltem is, hogy elmarad a beígért találka. De akkor már nem volt mit tenni. Gondoltam lesz, ami lesz, most már itt van.

A nyitott ajtóban vártam. Bejött, levette a cipőit, kicsit körbenézett, majd a sötét szoba felé vettük az irányt. 

– Ez pedig itt a szoba – fejeztem be a két perces lakásbemutatót.

– Aha. Gondolom, a legnagyobb ágy a tiéd – mosolygott rám kéjesen.

Hát nem. De ez akkor nagyon hülyén jött volna ki, úgyhogy élből vágtam rá:

– Persze. Jó, kényelmes…

– Igen? – kérdezte ezt úgy, hogy közben száját már a számhoz is szorította. – Megmutatod, mennyire?

Elkezdtünk csókolózni, és ő már a pólómat húzta felfelé. Ez igen! – gondoltam magamban. Van vagy három perce is, hogy bejött a lakásba. Se egy kis beszélgetés, se egy kis iszogatás, semmi más nem érdekelte, csakhogy minél előbb megkapja, amiért jött. Nem volt mese, a fekete özvegy hálójában voltam.

A kezdeti izgulásom elmúlt. Akkor már fél éve nem voltam együtt a barátnőmmel, és egy pár hónapja már nem is szexeltem, amiről persze Lara mit sem tudott. Nem is érdekelte, csak tépte le rólam a ruhát, miközben Gábor franciaágyára feküdtünk.

Egyszer csak valami átkattant bennem. Nem tetszett igazán, de a szexuális kisugárzása hatalmas volt. Akárcsak a mellei. Beindultam, de nem úgy, mint amikor a barátnőddel szeretkezni kezdesz, hanem úgy, mint amikor egy hím állat csupán ösztönből dugni akar. Letéptem róla a felsőt és...”

/Fejezet címe: A KÖRHINTA MÖGÖTT/

„Miközben Tamás felnyitott egy újabb üveg bort, már elkezdett erősödni bennem a gyanú, hogy ez a története számomra kellemetlen lehet. Kezdett tisztulni a kép. De ha már egyszer ezt dobta a gép, ám legyen, hallgassuk tovább:

– Egyszer, egy hideg áprilisi estén mentem hozzá, és már nem úgy fogadott, mint korábban. Átnézett rajtam. Nagyon kikészítette magát, látszott rajta, hogy készülődik valahová. Nem is! Tudjátok mi látszott rajta? Hogy készülődik valakihez, aki fontos a számára. Vagy egy órán keresztül dolgozhatott a frizuráján, és az ágya telis-tele volt levetett, már többször felpróbált ruhákkal. A lakásban pedig mindent ellepett annak a márkás parfümnek az illata, amit még én vettem neki születésnapjára. Gyönyörű testén feszülős kicsi top, enyhén visszafogott, de elegáns fehér kiskabát, feszülős miniszoknya, szexi harisnyával. Mikor öltözködött, még azt is észrevettem, hogy a kedvenc fehérneműi vannak rajta. Sürgött forgott a lakásban, és közben állandóan a telefonját nézegette. Tudtam, most bajban vagyok! Nagy bajban. Hiába kérdeztem tőle bármit is, ő csak hárított.

– Na, mizujs? Készülődsz valahová? – kérdeztem zavaromban. Idétlenül éreztem magam. Tudtam, hogy most „visszanyal a fagyi”.

– Jaj, Tamás! Nem mindegy az neked, hisz már szakítottunk nem emlékszel?

– Nem. Már többször is szakítottunk, de erre a legutóbbira nem emlékszem.

– Rendben. Akkor én most emlékeztetlek rá! Itt a vége, és nem tartozik rád, hogy hová megyek. Ez az én életem, és innentől kezdve neked semmi közöd sincs hozzá! Kérlek, most menj el, és hagyj engem békén! Dolgom van! 

– Adél! Kérlek, ne tedd ezt velem! – próbáltam hatni rá. –Annyi mindenen mentünk már keresztül együtt, és mégis, végül mindig sikerült túltennünk magunkat rajta! Te is tudod, hogy nem bírjuk egymás nélkül!

– Tudod, én úgy mondanám, hogy eddig nem bírtuk egymás nélkül! Most pedig tipli! Szeretném, ha most már tényleg elmennél! Kérlek!

Nem tehettem mást, eljöttem. Teljesen ki voltam borulva. Hirtelen azt sem tudtam, mit tegyek. Kavargó gondolataimmal és feldúlt lelkemmel elsétáltam egészen a háztömb végéig, és beálltam egy kapualjba. Onnan leskelődtem – nem bírtam leküzdeni a fájdalmas és megalázó kíváncsiságomat –,vajon hová mehet az én barátnőm? Vagyis akkor már csak a volt barátnőm.

– Tamás, ne is folytasd! Elég volt ennyi! Leesett! – vágtam bele döbbenten a mondanivalójába, és közben a bárpultra borulva támasztottam meg a homlokomat. Mikor az Adél nevet kimondta, hirtelen összeállt a kép. Közben azon járt az agyam, hogy most hogyan fogok megszabadulni ebből a kellemetlen szituációból.

– Semmi gond, Vincent. Nyugi! Hallgasd csak végig! – nevetett rám, majd folyatta: – Tehát, ott leskelődtem a kapualjban, és nem kellett sokáig várnom”

A megcsalás:

A megcsalás, mindig sumákolással kezdődik. A bűn mértékét pedig az határozza meg, hogy mennyi ideig tart ez az állapot, és hogy valójában miből is fakad, és hogy mit okozunk vele! Gyilkos, bódító varázslat, melyben a másiknak csak a jó tulajdonságait veszed észre, mivel csak azokat próbálja megmutatni neked, miközben te is, csak a jobbik arcodat mutatod. A szeretői kapcsolatból próbálunk kivonni minden olyan rosszat, ami a titkos varázslat vakító fényét, akárcsak egy kicsit is eltompíthatná. Mindeközben önző és szemét módon, a negatív dolgokat inkább hazavisszük, a már jól megszokott, minket tényleg jól ismerő és talán még szerető párunknak…

A hibákról:

Nem tartom magam rossz embernek. Csak egyszerűen, embernek. Embernek, hibákkal. Ha létezik olyan ember, aki talán még sohasem hibázott, akkor annak rettentően unalmas lehet az élete. És a hibák haragot, belső vívódást szülhetnek. A lényeg talán a felismerés, a választás, és az akarat. Vajon belátod-e az elhibázott lépéseket? Vajon megpróbálod-e, akarod-e kijavítani, esetleg jóvátenni azokat, - vagy egy másik utat választva, egy életen keresztül felvállalva cipeled magaddal őket, tovább az úton. A kérdés csak az, hogy amikor egyszer talán végre elszánod magad a változásra, még lesz-e értelme, és még lesz-e magadon kívül valaki, akiért érdemes megtenni.

Részlet, A KARÁCSONY ÉS A FELESÉG című történetből

Vincent vagyok, 37 éves…

„December 24-én, reggel nyolckor, telefoncsörgésre ébredtem. Számomra ismeretlen szám hívott. Kinyomtam és félredobtam a telefont. Ismét csörgött, ugyanaz a szám. Ki az a marha, aki engem karácsony reggelén zaklat? Kinyomás ismét, félredobás. Pár perc és nem adta fel, harmadszor is csörgött. Most már felvettem, és egy férfihang szólt bele. Péter volt az, Réka férje! Érthetően kicsit zaklatott volt, én pedig nagyon meglepett.

– Szia, Vincent! Péter vagyok. Tudod miért hívlak?

– Igen tudom – válaszoltam neki nyugodtan.
Az egész beszélgetés, teljesen higgadt hangnemben zajlott le. Erre a kérdésre pedig, mi mást válaszolhattam volna? Talán még soha életében nem hívott fel, és az előzmények ismeretében biztos voltam benne, hogy már szinte mindent tud. Okom sem volt és értelme sem lett volna kertelni, vagy hazudozni.

– Vincent, megkérdezhetem, mi van Réka és közted?

A válaszom velős volt. A szaftos részeket kihagyva, elmeséltem neki a történteket.”

Részlet, A SZERETŐ ÉS A ZSELÉ című történetből

Vincent vagyok, 34 éves…

„Nem gondolkoztam sokáig, odamentem és megszólítottam. Azonnal kaptam két puszit az arcomra köszönésképpen. Rég találkoztunk, szemmel láthatóan ő is örült nekem. Persze a telefonszámát szerettem volna megszerezni, de hamar kioktatott, hogy ma már a közösségi oldalon is lehet beszélgetni, és különben sem adja meg a számát „idegeneknek”. Közben széles mosoly volt az arcán, hisz tudta, annyira azért nem voltunk idegenek. Rendben, legyen így! – gondoltam. – A mai estére ennyi elég lesz!

Két vagy három nap is eltelt, mire írtam neki a közösségi oldalon. Nem kerteltem sokat: találkozni szerettem volna vele. Egy pár udvarias üzenetváltás után érkezett is az első komoly kérdés:

– És mit szólna a barátnőd, ha találkoznánk?

Válasz:

– Már egy hónapja nincs barátnőm. De vajon mit szólna a barátod, ha találkoznánk?

Öt perc szünet. Eddig két másodpercen belül jöttek-mentek az üzenetek, de most gondolkodott. Aztán megszületett a válasz:

– Hát, biztos nem örülne, de így járt…

Hm. Mosolyogtam, és tudtam, EZ MÁR ZSEBBEN VAN!”